„Ebben az esetben nyomják meg a piros gombot, és nyugodjanak békében!” Aki nem vágja rá azonnal, hogy honnan az idézet, az még nem látta Ternovszky Béla legendássá vált Macskafogó című rajzfilmjét. A rendező több mint harminc évig a Pannónia Filmstúdió munkatársaként dolgozott. Fázisrajzolóként kezdte a Gusztáv-filmekben, animátorként folytatta a Mézga család sorozatban, 1970-ben pedig elkészítette első önálló rajzfilmjét. Most éppen a Macskafogó digitális felújításán dolgozik.

 

– Látta a Macskafogó színpadi változatát, melyet a Szikora Róbert és Valla Attila szerzőpáros élesztett újjá musical formájában?
– Pécsett mutatták be először Iglódi István rendezésében, aztán a Magyar Színházban, ahol szintén megnéztem. Ha a filmet bármilyen formában dolgozzák fel, az nem rontja az imázsát… Sőt.

– Miért vártak 22 évig a második rész – a Macskafogó 2. – A sátán macskája – elkészítésével?
– Sem a Mézga-, sem a Bubó-sorozatból, sem semmiből nem akartunk folytatást, mert a tapasztalat azt mutatta, hogy az átütő sikert arató film további epizódjai ritkán érik el az első nívóját.

A Macskafogó első része egy remélt, de nem várt nagy durranás volt. Utána állandóan ostromoltak a producerek, de húsz évig sikerült ellenállni a kísértéseknek. Nepp József forgatókönyvíró kijelentette, hogy ő nem írja meg. Ezzel egy ideig el tudtuk hárítani a néha komoly, néha komolytalan érdeklődőket. Közben megszűnt a Pannónia Filmstúdió, és a magyar animáció jövője kilátástalannak tűnt.

– Mi történt? A Pannónia a világ öt legjobb stúdiója közé tartozott.
– Egy időben messze a legtöbb külföldi fesztiváldíjat az animáció söpörte be, Jankovics Marcell filmjét, a János vitézt kimagasló áron adták el. Nagyon jók voltak a mutatóink.

Amikor beindult a kereskedelmi televíziózás, azt hittük, eljött az aranykor, hiszen szükségük lesz műsorra, és özönlenek majd a megrendelések. Akkoriban volt remény arra, hogy évente készülhet egy egész estés film, és előbb vagy utóbb minden arra érdemes aspiráns lehetőséghez jut. Aztán jött a változás, a Magyar Televízió kerete szűkült, az állami támogatás megszűnt.

 

 

HIÁNYZÓ BIZALOM

 

– A Macskafogónak akkora sikere volt, hogy a nyolcvanas évek végén joggal várhatták volna, hogy csőstül jönnek a megrendelések.
– Sokan megérdemelték volna, hogy filmet készítsenek. Dargay Attila, Jankovics Marcell filmet akar készíteni? Készítsen! Vakon bízzunk bennük, mert tudjuk, hogy jót fognak csinálni. Viszont a vezetőség részéről ez a fajta elnyert és kiérdemelt bizalom nem működött.

– A Macskafogó a bemutató évében a legnézettebb magyar film volt, négy és fél millióan látták, 1987-ben a legjobb idegen nyelvű film kategóriában Oscar-díjra jelölték. Hogyan fogadták a második részt?
– Az is megkapta a forgalmazók díját, melyet a közönségszavazatok és a jegyeladás alapján az év legjobb filmjének ítéltek oda. Persze fölkészültünk arra, hogy sokan azt mondják, hogy az első sokkal jobb volt. De szép lassan, úgy, ahogy Nepp Dodi Hófehér című filmjénél – amely egy ideig nem volt igazán közönségsiker – beérett, és kedveltté vált. Az etalon persze az első rész. Amikor azzal a Filmfőigazgatóságnál pályáztunk, azt mondták, nem illeszkedik a kultúrpolitikába, „se a művészi értéke, se a társadalmi mondanivalója nem támogatandó”. Viszont nem zárkóztak el az elől, hogy a Pannónia önerőből vagy külföldi koprodukciós partner segítségével elkészítse. A Macskafogó 2. esetében megfűztem Nepp Dodit, hogy még egy utolsó közös munkára rántsuk össze a volt kollégákat. Írt is három forgatókönyv-verziót. Ezekből az egyiket mindketten jónak, vállalhatónak tartottuk. Nepp átadta, aztán okosan köszönte szépen, és nem kívánt a továbbiakban részt venni a munkában. Nem vált valóra, ami miatt én belementem a második részbe, hogy magyar pénzből, magyar művészekkel készítsük el a filmet.

– Grabowsky, a visszavonult szuperegér-ügynök Sinkó László, Buddy, a bérgyilkos patkányok vezére Kern András, Safranek, az engedelmes beosztott Haumann Péter hangján szólalt meg. Hogyan választották ki a figurákhoz a hangokat?
– Béres Ilona először azt mondta, hogy ő nem tud rajzfilmesen cicás lenni. Nepp megnyugtatta, hogy nem is kell, mi a színészre osztjuk a szerepet. Van egy beidegződés bennük: ha rajzfilmre hívják őket, azt hiszik, hogy torzított hangon vagy gügyögve kell beszélni, ami nem igaz. A szerepválasztásnál sokat számított a morfológiai hasonlóság, de a testalkatot akkor is próbáltuk figyelembe venni, amikor az animátoroknak adtuk ki a feladatokat, ugyanis ösztönösen jobban tudnak azonosulni a figurával. Teufelt három szikár és vékony animátor rajzolta, és Benedek Miklós volt a hangja. Usztics Mátyás egy nagyon pici szerepben volt zseniális. Olyan japán macskahümmögést rögtönzött! Gálvölgyi János három szerepet domborított. Remek hangutánzó. Egyszer Dargay Attilának a Vili és Bütyök egyik epizódjának komplett dialógját – Kibédi, Csákányi és mások hangján – egyedül szinkronizálta. Kállai Ferenc már a második infarktusán volt túl, ezért visszamondta Poljakoff, az Intermouse főkapitánya szerepét. Kállai hívta föl Darvas Ivánt, aki az ő kérésére vállalta el a szerepet. Elkérte a forgatókönyvet, tudni akarta, hogy a jelenete mibe ágyazódik be. Ez azelőtt nem volt jellemző. Röviden elmeséltük a színészeknek, hogy mi a szituáció, ki milyen karakter, és megmutattuk a figuraterveket. Azért dolgoztunk mindig első osztályú színészekkel, mert ők ennyiből összerakták a figurát. Darvas megérkezett, és kért egy széket. Szegény – gondoltuk –, már ilyen rossz állapotban van? Kérdezték tőle: esetleg állva nem menne? „Hát tolószékben vagyok, nem? Egészen másként jön ki a hang az emberből, ha ül!” Darvasnak ez volt az utolsó szereplése.

 

 

EGY HÚRON PENDÜLVE

 

– Nepp József forgatókönyvíró-rajzfilmrendezővel 1995-ben saját céget alapítottak, és a Stúdió II. Kft.-ben készítették el – többek között – az Egérút című egész estés játékfilmjüket. Miért hagyták ott közösen a Pannónia Filmstúdiót?
– Elfogyott a levegő körülöttünk. Mi jó néhány évig németekkel dolgoztunk együtt. Koprodukcióban készítettünk filmeket, többek között a Pumuklit. Megkaptuk a forintosított fizetésünket, amely az ittenihez képest nagyon jónak számított, és egyedi szerződés alapján devizában is fizettek, ami abban az időben óriási privilégiumnak számított. A Pumukli nagyon sok bevételt hozott, részben abból szerelték fel a kecskeméti műtermet gépekkel és trükkasztallal.

– Szerették volna folytatni a Mézga család történetét is, de pénz hiányában csak két epizód készült el belőle 2005-ben. Bizonyos korosztályú nők máig Mézgánét idézik, hogy a férjük helyett Hufnágel Pistihez kellett volna hozzámenniük. Ki volt a figura névadója?
– Apám unokahúgának a férjét hívták Hufnágelnek. Szent meggyőződésük, hogy én javasoltam a nevet, és nem vették jó néven. De ez egy véletlen egybeesés, mert a figurát Nepp Dodi az osztálytársáról nevezte el, aki viszont nem sértődött meg.

– Tavaly hunyt el Nepp József, akivel 55 évig ismerték egymást. Mi a sikerük titka? A nagy barátság, a sok közös munka, a tenisz?
– A tenisz semmiképp. Dodi elfogadta a sportmániámat – az első forgatókönyvnek is, melyet nekem írt, a Modern edzésmódszerek címet adta –, de ő Churchill-lel értett egyet: „No sports!” Az abszurd és a fekete humor szeretete, Rejtő Jenő imádata, az olvasmányaink, a munka, az élmények kötöttek össze minket. Mi valóban egy húron pendültünk. A tenisz Jankovics Marcival volt közös szenvedélyünk. Illetve a nők tisztelete, de abban nem tudtam felvenni a versenyt vele. Ma már kevesen tudják, hogy Jankovics a Pannónia egyik legjobb animátora volt, nemcsak rendezőként, rajzolóként is briliáns, rengeteget tanultam tőle.

– Manapság mennyire uralja a Disney filmstúdió a rajzfilmpiacot? Van bármilyen lehetőség betörni, és nevet szerezni külföldön?
– A Macskafogót a kanadai producer se tudta eljuttatni a moziforgalmazókhoz, csak videókazettán jelenhetett meg. Az európai filmeknek nagyon kicsi az esélyük, az amerikaiak inkább mindent újraforgatnak, de nem engedik, hogy a nézők felismerjék, máshol is készülnek jó filmek.

A Pumukliból készült egész estés változatot azért nem forgalmazták Németországban, mert akkor a mozik nem kapták volna meg a karácsony előtti Disney-filmet, amely nekik nagyon nagy bevétel. A János vitézt a Hanna–Barbera stúdió megvette, szinkronizálta, még új zenét is írattak hozzá, de a film soha nem került moziba. Lerakták a pincébe, eltüntették, hogy ne legyen konkurencia.

– Milyen tervét szeretné még megvalósítani?
– Nepp Dodi írt egy bravúros forgatókönyvet Vámpírok harca címmel, melyben a Macskafogóban szereplő denevérbanda történetét bontotta ki. Azzal a lendülettel nagyon szívesen megcsináltuk volna. El is kezdtük, de eltűnt a producer, mi meg ott maradtunk munka nélkül, ráadásul a Stúdió II. is megszűnt. Saját céget kellett alapítanom, hogy dolgozni tudjak. A Vámpírok harca könyvével pályáztunk, kaptunk is pénzt, amelyből elkészítettük az úgynevezett pilot filmet. A próbaepizód felkeltette néhány producer figyelmét, de mostanra az én érdeklődésem hagyott alább annak ellenére, hogy változatlanul hiszem, Macskafogó hatásfokú filmet lehetne belőle készíteni.

 

 

MEGSZŰNŐ CSAPATMUNKA

 

– Mivel foglalkozik, ha nem rajzol?
– Lovagolok, teniszezni járok, Pomázon önkormányzati képviselő vagyok, a kulturális és sportbizottság elnöke. A Macskássy animációfilmes pályázat bírálóbizottságában dolgozom, ami ugyan havi egyszeri összejövetel, de néha ötven pályázat szinopszisát elolvasni, grafikai anyagát megnézni, véleményezni jelentős elfoglaltság.

– A szinkronizálás központját, a Pannónia Filmstúdiót – ahol többek között Rofusz Ferenc Oscar-díjas A légy című munkája is készült – 2000-ben bezárták. A szépen felújított épület tavaly újra megnyitotta kapuit. Milyen reménnyel tölti ez el az animációs szakmát?
– Volt olyan időszak, amikor én is azt mondtam, hogy teljes a kilátástalanság, a magyar animáció meghalt. Nem azért, mert a nagy generáció nyugdíjba ment vagy kihalt, hanem mert a szakma nagy része kirajzott külföldre. Mára megint a topon van. Rengeteg film készül, a fesztiválsikerek is szépen jönnek, viszont a filmek nem nagyon jutnak el a közönséghez. Régen a televízió a legkülönbözőbb alkalmakkor vetítette őket. Ma nem. Az egyetemek is ontják a tehetséges szakembereket, de a Pannóniára jellemző csapatmunka, mely a hetvenes-nyolcvanas években létezett, megszűnt. Kis, egyéni stúdiókban, otthon, számítógépen dolgoznak, interneten küldik, korrigáltatják a munkáikat. Nem is látják, hogy a másik mit rajzol, nem inspirálják egymást. De legalább, mielőtt a Pannónia épülete összedőlt volna, fölújították, és valamilyen formában visszaadták a szakmának. Filmes cégek, vágók költöztek be, már itt végezték több fesztiválnyertes film utómunkáját. Létrehoztak egy kiállítási részleget, a Pannónia Emlékstúdiót, és animáció is készül egy kis csapat által. Mindez nagy öröm azok számára, akik valaha évtizedeket töltöttek el ott.

forrás: magyaridok.hu, Ozsda Erika